2021-07-24
2021-07-25
  • Szálláshelyek

Súgó Panzió

Madarasi Hargita, N/A, Madarasi Hargita, HR 535600, Romania Térkép

Erdély egyik legszebb területén, a székelyek szent hegyén, a Madarasi Hargitán (Székelyudvarhelytől 36 km) 2006-ban nyitottuk meg Sugó panziónkat. A ház egész évben nyitva tart és az évszaknak megfelelő szabadidős programokkal áll a pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyó vendégek rendelkezésére.

A földszinten található 72 fős éttermünkben bőséges büféreggelivel kezdhetik a napot kedves vendégeink. Igény esetén félpanziós és teljes panziós ellátást is tudunk biztosítani, de lehetőség van á la carte fogyasztásra is a nemzetközi, magyaros és erdélyi ételeket tartalmazó étlapról.

Lehetőség van síelésre, túrázásra, paintballozásra, valamint – előzetes bejelentkezés alapján –masszázsra, lovaglásra, terepjárós kalandtúrára. Tarthatnak nálunk kisebb konferenciákat, csapatépítő tréningeket, továbbképzéseket, melyekhez a szükséges technikai hátteret mi biztosítjuk.

Szeretettel várjuk minden évszakban úgy a felnőtt, mint az iskolás csoportokat e festői szépségű helyen, amely ideális kiindulópontja úgy a gyalogos, mint az autós csillagtúráknak.

A felsőbb szintek elrendezése:
- 1. szint: 4 db 4 ágyas szoba, 2 db 2 ágyas szoba
- 2. szint: 3 db 4 ágyas, 2 db 2 ágyas szoba

Az 1. és 2. szinten lévő minden szobához külön fürdőszoba + TV tartozik.
- 3. szint: két db 6  ágyas és egy db 10 ágyas szoba, melyhez külön férfi és női zuhanyzó, wc-k, mosdók tartoznak.

Felszereltség

  • Internet / WiFi
  • Parkolás
  • Központi fűtés
  • Játszótér
  • Állatot nem fogad
  • Nem dohányzó
  • Nemzetközi kommunikáció
  • Vendéglő
  • Reggeli
2021-07-24
2021-07-25
  • 1Apartman ár
  • 2Vendég info és fizetés
  • 3Megerősítés

2 Kétágyas szoba

Szállás

Szálláshely

40 EUR/ apartman / 1 éjszaka

10 10 ágyas szoba

Szállás

Szálláshely

14 EUR/ apartman / 1 éjszaka

4 Négyágyas szoba

Szállás

Szálláshely

70 EUR/ apartman / 1 éjszaka

6 Hatágyas szoba

Szállás

Szálláshely

14 EUR/ apartman / 1 éjszaka

Felszereltség

Általános

Szobák száma: 14 (4 db kétágyas, 7 db négyágyas, 2 db 6 ágyas és 1 db tízágyas), összes férőhely: 58, fürdő, zuhanyzó: 14; WC: 14, étterem, játszótér

Tevékenységek

Sízés, túrázás, paintballozás, masszázs, lovaglás, terepjáró kalandtúra, kisebb konferenciák, csapatépítő tréningek, továbbképzések

Szolgáltatások

Fűtés, reggeli, félpanziós, vagy teljes ellátás

Internet

Ingyenes internet

Parkolás

Ingyenes privát parkolás

Házirend

Érkezési idő

16:00-21:00 óra között

Távozási idő

08:00-12:00 óra között

Lemondás / Visszafizetés

A szállás az első éjszakai szállás díjának a befizetésével köthető le, a foglalás bármikor szabadon lemondható, a befizetett foglaló vissza nem térítendő

Gyerek- és pótágy

Vannak pótágyazható szobák - gyerekeknek félár

Állatok

Nem vihető

Bankkártyás fizetési lehetőség

-

A szállásfoglalás menete

  • Miután a kereső blokk segítségével megtalálta és kiválasztotta a megfelelő szállást, kérjük, nézze végig alaposan a képeket, a leírást, az árat és minden fellelhető információt a szállásról
  • A bejelentkezési / kijelentkezési dátum, létszám alapján válasszon a szabad szobák közül (a foglalhatóságot a szálláskiadók tartják karban, előfordulhat, hogy nem minden esetben kap releváns találatot); s a rendszer ez alapján számol egy előzetes irányárat
  • Az ajánlatkéréshez töltse ki a szállásfoglalási űrlapot a szükséges mininális vendég információkkal és válasszon fizetési módot (az űrlapot elküldve Ön is kap egy másolatot és a szálláskiadó telefonszámát)
  • Az előzetes foglalást MINDEN ESETBEN KÖZVETLEN A SZÁLLÁSKIADÓ IGAZOLJA VISSZA (ritka esetben esetleg az utazási iroda), azaz nem történik azonnali szállásfoglalás! 
  • A szálláskiadó rendelkezései alapján, a visszaigazolásban megadásra kerülhet, hogy szükséges foglalót fizetni vagy nem
  • A SZÁLLÁSFOGLALÁS CSAKIS AKKOR TEKINTHETŐ VÉGLEGESNEK, ha a szálláskiadó telefonon vagy e-mailen visszaigazolta (lehetőleg kérje írásban is!).
  • Ha bármelyik szálláspartnerünktől nem kapna időben választ, kérjük, jelezze emailen az ügyfélszolgálatunknak (írja be a tárgy mezőbe az online foglalása egyedi azonosító számát), megadva a foglalása azonosító kódját!
Honlapüzemeltető

SeklerTravel Marketing KFT
Sekler Travel Utazási Iroda
Email: office@szekelyszallas.hu
Telefonszám: +40742581925
Kapcsolat, Online ügyfélszolgálat
© 2003-2021. All Rights Reserved!

Kérdése van?

Segítünk! Hívjon minket bátran az oldalunkon megjelenő bármelyik szálláshelyekkel kapcsolatban és foglalja le erdélyi szálláshelyét egy telefonhívással (+40742581925) vagy egy e-mailüzenettel: Online ügyfélszolgálat  Ne habozzon!

Csoportoknak

Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb szálláshelyet...
Kérje segítségünket a 15 éves szállásközvetítői tapasztalatunkra, helyismereteinkre támoaszkodva!
Írja meg minél részletesebben (létszám, periódus, régió, programok), hogy mit szeretne: Online ügyfélszolgálat