Szabad szálláshely keresése

Parajd (románul Praid,) a Sóvidék központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye. A település Székelyudvarhelytől 38 km-re északnyugatra a Kis-Küküllő mentén, a Görgényi-havasoktól délre fekszik. Főbb látnivalói: Rapsónné várának romjai, a település határában levő sósziklák, a sóbánya, a  19. század elején épült volt sóhivatal, református temploma, római katolikus temploma, ortodox temploma és az Áprily emlékház. 

Sóbanya Panzió starstarstar

Főút, Parajd, Hargita, 537240, Románia

Érintse meg a híváshoz +40742581925
Átlagos vélemény: 0.0
Összes velemény:0
 Néhány foglalás
 Félig foglalt
 Majdnem tele
 Teljesen foglalt
Foglaljon most!
qrcode

Rövid bemutatás

Parajd, a Székely-Sóvidék természetes központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányahelye. Erdélyben, Hargita megye nyugati felén fekszik, a Görgényi havasok lábánál, a tengerszint felett 580 m magasságban.

A Sóbánya Panzió a parajdi sóbányától 100 méternyire helyezkedik el és kényelmes két-, háromágyas szobákkal várja kedves vendégeit. Összesen 27 személynek biztosít szállást a panzió 9 szobájában. A panzióban 3 szint található: a földszint, az első emelet, illetve a manzárd.

A földszinten található a nappali, ahol a kedves vendégek tartózkodhatnak kikapcsolódásként,  valamint egy ebédlő rész. Ezen kívül az alsó szinten vannak még a szolgálati fürdőszobák, illetve a mosókonyha és egy szoba, amelyben 1 db franciaágy van és 1 db egyszemélyes ágy, az ehhez tartozó fürdőszobával együtt. 

Az emeleti részen 5 szoba található. Ezekben összesen 15 főt tudunk elszállásolni. A szobák közül 3 db franciaágyas szoba (+eme) és 2 db 3 ágyas szoba. Minden szoba fürdővel van ellátva. A manzárd részen 3 szoba van, mindenik franciaágyas és saját fürdőszobával rendelkezik. 

Szoba típusa

???
Háromágyas szoba
6
???
Franciaágyas szoba tip A
3

Lakóterület, környezet

Látványosságok

Szolgáltatások

Autó, Parkolás

Ellátás: Étel & Ital

Tevékenységek

Felszereltség

Média & Technológia

További információ

Szolgáltatás és felszereltség

- szobák száma: 9 (1 db franciaágy + 1 ágyas, 6 db franciaágyas és 2 db 3 ágyas  vendégszoba)
- összes férőhely: 27 fő
- fürdőszoba: 9 (szobánként 1-1)
Település jellege: hegyvidéki, falusi, gyógy-termál
Szállás típusa: panzió, vendégház
Szállás fajtája: kereskedelmi panzió
Kiadási egység: szoba
A tulajdonos ott lakik: nem
Háziállat: nincs
Háziállat vihető: nem
Parkolási lehetőség: saját parkolóban
Fűthető: igen (központi), Melegvíz: állandó
Távolságok: főút: 0 m, centrum: 50 m, vasút: 250 m, élelmiszerbolt: 60 m, étterem: 50 m, szabad strand: 250 m, zöldövezet: 200 m, benzinkút: 7 km.
Kert: -
Étkezés: a közeli éttermek egyikében
A szálláshely szolgáltatásai: parkoló, TV, WIFI, mosókonyha.
Ágyneműcsere gyakorisága: igény szerint
Takarítás gyakorisága: igény szerint
Bérelhető minimum éjszaka: 1
Kiadási időszak: egész évben
Beszélt nyelvek: magyar, román

Kikapcsolódás, programlehetőségek

- túrázás, gyalogtúrázás, téli sportok (sízés a Bucsinon, szánkózás),
- szekerezés, szánozás, quadozás
- fürdés a sóstóban, gyógykezelés a sóbányában

Látnivalók:
- Rapsóné várának romjai.
- A település másik nevezetességei a határában levő sósziklák, melyek legnevezetesebbike az 576 m magas Sóhát, amely kb. 2 milliárd tonna sót tartalmaz. A Korond-patak vize a Só-szorosban tör át a sósziklákon.
- A bányák sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei. A bányában 120 m mélyen templom, játszótér is van.
Szomszédságában található a a 19. század elején épült volt sóhivatal, amely ma egészségügyi rendelő. A parajdi művelődési otthonban megtekinthető néprajzi kiállításon (Falumúzeum) közel 2000 helybeli és környéki tárgy, történelmi emlék kapott helyet. Különösen a sóvágással és sószállítással kapcsolatos eszközök, szerszámok és makettek, valamint fényképek sokasága látható.
- Parajd, sóbánya
- Fürdő és üdülőhely, gyógyhatású meleg sós fürdője van, ahol a fürdőzők lebegnek a tömény sós vízben.
- Református temploma 1790 és 1796 között épült, szentélye a régi 15. századi római katolikus templomból maradt meg.
- Római katolikus temploma 1800-ban épült. 1998-ban egy új templomot is emeltek.
- Ortodox temploma 1929-ben épült.
- A nemrég épített Áprily-emlékházban az érdeklődök a költő Parajdhoz fűződő életszakaszairól szerezhetnek információkat.

Csillagtúra ajánlatok

1. Farkaslaka (Tamási Áron sírja) - Székelyudvarhely
2. Csíkszereda - Tusnádfürdő - Szent Anna-tó (vulkanikus krátertó)
3. Gyergyószentmiklós - Gyilkos-tó - Békás-szoros
4. Csíkszereda - Csíksomlyó - Gyimesek
5. Fogarasi Havasok - Balea-tó
6. Brassó - Törcsvár (Bran kastély)
7. Székelykeresztúr - Segesvár

Árajánlat

Szállás:

Január 3. - Április 30.:
Kétágyas szoba = 22 EUR (100 RON)/szoba/nap
Háromágyas szoba = 26.5 EUR (120 RON)/szoba/nap

Főszezon = Május 1. - Szeptember 30

Kétágyas szoba = 28.7 EUR (130 RON)/szoba/nap
Háromágyas szoba = 33 EUR (150 RON)/szoba/nap

Október 1. - December 15.:
Kétágyas szoba = 22 EUR (100 RON)/szoba/nap
Háromágyas szoba = 26.5 EUR (120 RON)/szoba/nap

* 4-dik személy esetén (emeletes ágyak), +30 RON, főszezonban 50 RON

Étkeztetés:

Félpanziós ellátás: 9 EUR/fő (40 RON)

 

Saját honlap / Aldomainnév

Szállásfoglalási és lemondási nyilatkozat

A szállásfoglalási űrlap segítségével leadott foglalásokra az általános szállásfoglalási feltételeinket-ben ismertetett szállásfoglalási és visszamondási feltételek vonatkoznak, Kérjük, a szállás megrendelése előtt olvassa el azt!

Térkép megtekintése

Az Ön desztinációja (útvonal végpontja) meg lett már jelölve a térképen. Kérjük, hogy adja meg a földrajzi helyzetét, ahonnan tervezi az utazását és válassza ki a kívánt beállítást az útvonaltervezéshez. A térképre kattintva Ön még 9 fordulópontot is hozzáadhat a kiinduló és az érkező pont között.

Cím, házszám
Postai kód
Település (az ország nyelvén)
Optimalizálás

Szolgáltatások

A szálláson kívül az alábbi, további szolgáltatásokból választhat

Félpanzió

Félpanziós ellátás

9.00€ (9%) ( Személyenként és naponként )

Vendégkönyv: vélemények, értékelések

Még nincsenek vélemények erről a szálláshelyről. Ha ÖN szállt már meg itt, Jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál, s legyen az első, aki véleményezi!

A véleményezéshez kérjük, jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál

Felhívjuk figyelmét, hogy az üzenet elküldésével még nem történik szállásfoglalás! Az alábbi űrlap segítségével küldhet emailt a tulajdonosnak, kapcsolattartónak vagy a recepciónak. Amennyiben 48 órán belül nem kapna választ, kérjük jelezze szerkesztőségünknek ÜGYFÉLSZOLGÁLAT űrlapon vagy kereshet szállást a fenti menük, keresők segítségével. Az ajánlat elkészítéséhez kérjük, adja meg a személyek létszámát, a pontos periódust, más igényelt szolgáltatásokat vagy egyéb speciális igényét. Ne feledje a telefonszámát is megadni nemzetközi formátumban a neve, aláírása után. Csak telefonszámmal ellátott levelekre válaszolunk / veszünk figyelembe!
Emailüzenet írása a következő szállás részére: Sóbanya Panzió

Kilépés
Foglalhatóságok:
Néhány foglalás
Félig foglalt
Majdnem tele
Foglalt!
Június 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szeptember 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
November 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
Háromágyas szoba - Franciaágy + emeletes ágy 1.
1.

Max. fő: 3
Emelet: Földszint
Háromágyas szoba - Franciaágy + emeletes ágy 2.
2.

Max. fő: 4
Emelet: Emelet
Háromágyas szoba - Franciaágy + emeletes ágy 3.
3.

Max. fő: 4
Emelet: Emelet
Háromágyas szoba - Franciaágy + emeletes ágy 4.
4.

Max. fő: 4
Emelet: Emelet
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba 5.
5.

Max. fő: 3
Emelet: Emelet
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba 6.
6.

Max. fő: 3
Emelet: Emelet
Franciaágyas szoba tip A - Franciaágyas szoba 7.
7.

Max. fő: 2
Emelet: Manzárd
Franciaágyas szoba tip A - Franciaágyas szoba 8.
8.

Max. fő: 2
Emelet: Manzárd
Franciaágyas szoba tip A - Franciaágyas szoba 9.
9.

Max. fő: 2
Emelet: Manzárd
Szórakozási lehetőség neve
 
Erika Panzió starstar körülbelül 0.08 km körzetben
Árajánlat:22.30€ /szoba/nap
Princess Panzió starstarstar körülbelül 0.16 km körzetben
Árajánlat:28.90€ /szoba/nap
Lóránd Vendégház starstar körülbelül 0.19 km körzetben
Árajánlat:16.00€ /fő/nap
Lex Studio Apartmanok starstarstar körülbelül 0.21 km körzetben
Árajánlat:35.00€ /apartman/nap
Csűr Vendégház starstar körülbelül 0.23 km körzetben
10.00€
 
Székelyföldi Szállások (Szálloda, Panzió, Kulcsosház, Vendégház) - Erdély

Hotel, szálloda ajánló

Hotel Merkur
Hotel Merkur starstar
10.00€

Mérleg utca, 1. szám, Csíkszereda, 530150, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Hotel Sugás Szálloda
Hotel Sugás Szálloda starstarstar
37.00€  /szoba/nap

1918 dec. 1. út, 12. szám., Sepsiszentgyörgy, 520008, Kovászna, Románia

Gyorsinfó További információ
Hotel Prince
Hotel Prince starstarstar
15.00€  /szoba/nap

Hargita u. 74., Csíkszereda, 530001, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

TIPP: véletlenszerű panzió ajánlatok

Renáta Panzió
Renáta Panzió starstarstar
2.12€ (10.00lei)

Al. I. Lapedatu 93., Négyfalu, 505600, Brassó, Románia

Gyorsinfó További információ
Edina Panzió
Edina Panzió starstar
10.00€  /fő/nap

5-ös km., Gyergyószentmiklós, 535500, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Lex Studio Apartmanok
Lex Studio Apartmanok starstarstar
35.00€  /apartman/nap

Tanorok, 1110 szám., Parajd, 537240, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

TIPP: véletlenszerű kulcsosház ajánló Székelyföldről

Szilvia Vendégház
Szilvia Vendégház starstar
10.00€

N/A, Ivó, 537362, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Csodaszarvas Kulcsosház
Csodaszarvas Kulcsosház starstar
16.00€  /fő/nap

-, Ivó, 537362, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Attila Faház
Attila Faház starstar
9.00€  /fő/nap

N/A, Marosfő, 537356, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

Véletlenszerű szállásajánlataink

KovácsLak Kulcsosház
KovácsLak Kulcsosház starstar
50.00€  /kulcsosház/nap

Sárdülő utca, 24, Parajd, 537240, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Any Kulcsosház
Any Kulcsosház starstar
60.00€  /kulcsosház/nap

Sikaszó, Zetelaka, 537360, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Juliu-s Panzió
Juliu-s Panzió starstarstar
12.00€  /fő/nap

7 Forrás (7 Izvoare), Borszék, 535300, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ