2021-10-19
2021-10-20
  • Szálláshelyek

Szent Kamill Szociális Otthon Vendégszobái

Kolozsvár, Erdő (Padurii) u. 11 szám, Kolozsvár, CJ 400364, Romania Térkép

A Szent Kamill Otthon létrehozásának álma, kivitelezése, építése Tokay Rozália fafaragó művésznek köszönhető, aki 1990 áprilisában megalapította a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatát. A társulat célja: a hátrányos sorban élők, elesettek, sérült emberek segítése, védelmezése, valamint a társadalomba való beilleszkedés elősegítése, biztosítása.
A szervezetnek több száz tagja van. A szervezet keretében Kolozsvárott felépült az Erdő u. 11. sz. alatt a Szent Kamill Szociális Otthon, ahol a lakók civilizált, emberi ellátásban részesülnek.
Az Otthon kizárólag a Kamilliánus Rend és Felső-Ausztria kis közösségeinek természetbeni és anyagi adományaiból épült. Az építkezés 1996-ban kezdődött és 2001 őszére fejeződött be. Alapításunktól napjainkig önkormányzati, állami támogatásban nem részesültünk. Az Otthon fenntartása nem könnyű feladat, továbbra is az adományként kapott holmik értékesítéséből származó kis nyereségből küszködünk egyik napról a másikra. Vendégszobáinkban alkalmilag vendégeket fogadunk és a szimbolikus kis összegek pótolják kiadásainkat. A szobák különböző férőhellyel rendelkeznek, de komfortosak, mindegyikhez saját használatú fürdőszoba tartozik. A vendégek rendelkezésére áll nappali-társalgó helyiség televízióval.
Baráti, üzleti összejövetelek, szilveszteri mulatság lebonyolításához 50 férőhelyes különterem áll a vendégek rendelkezésére.

Ha minket választanak, a szállásdíjjal 40 idős, beteg ember ápolását támogatják!
Ahhoz, hogy a fenntartás zökkenőmentesebb legyen és a jövedelem nélküli rászorulókból is keresztényi módon több embert ápolhassunk, felkérünk minden jószándékú, segítőkész embertársat, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten támogassanak: Asociatia Maghiara a Handicapatilor Motori Cluj; Banksz.: RO49RNCB-01060266-13640001 RON; RO22RNCB-01060266-13640002 EUR (SWIFT: RNCBROBU)

Felszereltség

  • Parkolás
  • Központi fűtés
  • Kert / Udvar / Zöldövezet
  • Állatot nem fogad
  • Nemzetközi kommunikáció
  • Reggeli
  • Konferencia terem
2021-10-19
2021-10-20
  • 1Apartman ár
  • 2Vendég info és fizetés
  • 3Megerősítés

3 Háromágyas szoba

Szállás

Szálláshely

26 EUR/ személy / 1 éjszaka

2 Franciaágyas szoba

Szállás

Szálláshely

26 EUR/ személy / 1 éjszaka

2 Kétágyas szoba

Szállás

Szálláshely

26 EUR/ személy / 1 éjszaka

9 9 fős apartman

Szállás

Szálláshely

68 EUR/ 4 személy / 1 éjszaka

7 7 fős apartman

Szállás

Szálláshely

34 EUR/ 2 személy / 1 éjszaka

Felszereltség

Általános

Szobák száma: 17 (4 db kétágyas, 5 db franciaágyas, 6 db háromágyas, 1 db 9 személyes apartman, 1 hétágyas apartman), összes férőhely: 52 fő, fürdő, zuhanyzó: 17, nappali-társalgó, kert, kerti bútor, TV, kápolna, rendezvényterem

Tevékenységek

Városnézés, konferencia

Szolgáltatások

Fűtés, melegvíz, reggeli, félpanzió, vagy teljes ellátás, túravezetés, idegenvezetés, baráti és üzleti összejövetelek megszervezése

Internet

Ingyenes internet

Parkolás

Ingyenes privát parkolás

Házirend

Érkezési idő

16:00-21:00 óra között

Távozási idő

08:00-12:00 óra között

Lemondás / Visszafizetés

A szállás az első éjszakai szállás díjának a befizetésével köthető le, a foglalás bármikor szabadon lemondható, a befizetett foglaló vissza nem térítendő

Gyerek- és pótágy

Vannak pótágyazható szobák - gyerekeknek félár

Állatok

Nem vihető

Bankkártyás fizetési lehetőség

-

A szállásfoglalás menete

  • Miután a kereső blokk segítségével megtalálta és kiválasztotta a megfelelő szállást, kérjük, nézze végig alaposan a képeket, a leírást, az árat és minden fellelhető információt a szállásról
  • A bejelentkezési / kijelentkezési dátum, létszám alapján válasszon a szabad szobák közül (a foglalhatóságot a szálláskiadók tartják karban, előfordulhat, hogy nem minden esetben kap releváns találatot); s a rendszer ez alapján számol egy előzetes irányárat
  • Az ajánlatkéréshez töltse ki a szállásfoglalási űrlapot a szükséges mininális vendég információkkal és válasszon fizetési módot (az űrlapot elküldve Ön is kap egy másolatot és a szálláskiadó telefonszámát)
  • Az előzetes foglalást MINDEN ESETBEN KÖZVETLEN A SZÁLLÁSKIADÓ IGAZOLJA VISSZA (ritka esetben esetleg az utazási iroda), azaz nem történik azonnali szállásfoglalás! 
  • A szálláskiadó rendelkezései alapján, a visszaigazolásban megadásra kerülhet, hogy szükséges foglalót fizetni vagy nem
  • A SZÁLLÁSFOGLALÁS CSAKIS AKKOR TEKINTHETŐ VÉGLEGESNEK, ha a szálláskiadó telefonon vagy e-mailen visszaigazolta (lehetőleg kérje írásban is!).
  • Ha bármelyik szálláspartnerünktől nem kapna időben választ, kérjük, jelezze emailen az ügyfélszolgálatunknak (írja be a tárgy mezőbe az online foglalása egyedi azonosító számát), megadva a foglalása azonosító kódját!
Honlapüzemeltető

SeklerTravel Marketing KFT
Sekler Travel Utazási Iroda
Email: office@szekelyszallas.hu
Telefonszám: +40742581925
Kapcsolat, Online ügyfélszolgálat
© 2003-2021. All Rights Reserved!

Kérdése van?

Segítünk! Hívjon minket bátran az oldalunkon megjelenő bármelyik szálláshelyekkel kapcsolatban és foglalja le erdélyi szálláshelyét egy telefonhívással (+40742581925) vagy egy e-mailüzenettel: Online ügyfélszolgálat  Ne habozzon!

Csoportoknak

Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb szálláshelyet...
Kérje segítségünket a 15 éves szállásközvetítői tapasztalatunkra, helyismereteinkre támoaszkodva!
Írja meg minél részletesebben (létszám, periódus, régió, programok), hogy mit szeretne: Online ügyfélszolgálat