2024-03-29
2024-03-30
  • Szálláshelyek

Hotel Pálya

Stadion utca, Gyergyószentmiklós, HR 535500, Romania Térkép Telefon: +40751158115

A gyergyói medence az ország egyik sajátos tája, ahol lehetőség nyílik az ember és környezete viszonyának megismerésére. Gyergyószék legnagyobb csúcsa a Kelemen forrás-tető, 2031 méterével. Lehetőség nyílik rengeteg hegység, domborzat illetve tavak, folyók meglátogatására, mint például az Olt-forrása, a Pricske-tető, a Szent Anna Kápolna, a Gyilkos-tó és Békás-szoros környéke. E csodálatos medence közepében található Gyergyószentmiklós, ahol megőrizve a hagyományokat, azonban mégis új és modern környezetben várjuk a kikapcsolódni, pihenni vágyókat.

A Pálya Hotel, előző nevén Fenyő Szálló, még az 1960-as években kapta alapjait, amikor a faipari vállalat egy régi, jó állapotban lévő boronafalas erdész-utász házat telepített a jégpálya mellé, ami később sportszállóként működött. A szállót átalakítottuk, felújítottuk és a legmagasabb igényeknek megfelelően szabtuk át. Hotelünk kellemes kikapcsolódást kínál egyaránt felnőtteknek és gyermekeknek, emellett rengeteg szabadidős program is várja a felfedezni vágyókat, mint például túrázás, biciklizés a természetben, nyugtató séták a Csiky-kertben, kalandparkok, csónakázás a Gyilkos-tón, horgászat, városnézés.

Hotelünkben lehetőség van konferenciákat illetve kisebb rendezvényeket, keresztelőket, elsőáldozási-, kicsengetési-, bérmálkozási ebédeket lebonyolítani, az ennek a célnak megfelelően kialakított termünkben. Vendégeinket szintén várja száraz- és gőzfürdős szauna, amit a hotelben töltött idő alatt ingyenesen igénybe vehetnek. Szállásunk ingyen parkolást, Wi-Fi-t, közös nappalit, beszélgetőhelyet kínál, illetve minden szobát síkképernyős TV készülékkel szereltünk fel. Szálláshelyünkön étterem is működik, amely a hét minden napján reggel 9-től este 11 óráig várja vendégeit.

Felszereltség

  • Internet / WiFi
  • Parkolás
  • Központi fűtés
  • Szauna, fittness
  • Üzleti utazóknak
  • Nemzetközi kommunikáció
  • Vendéglő
  • Reggeli
  • Konferencia terem

3 Háromszemélyes szoba, egy single ággyal és egy franciaággyal

1 darab egy fős + egy db franciaágyas / twin szoba (2 légterű, egy fürdőszoba)  

Felszereltség

  • Síkképernyős TV
  • Zuhanyzós fürdőszoba
  • Wifi

4 Négyszemélyes szoba 2 franciaággyal / twin

2 darab franciaágy (2 légterű, 2 db 2 összetolt ággyal, 1 fürdővel)

3 Háromszemélyes szoba, 2 légtérrel

2 X 1 fős ágy + egy 1 fős kanapé (ami nem kihúzható, 2 légtérben egy fürdővel)   

Felszereltség

  • Síkképernyős TV
  • Pótágy, gyerekágy
  • Zuhanyzós fürdőszoba
  • Wifi

3 Háromszemélyes szoba három single ággyal

3 darab 1 fős ágy (nem összetolva)

Felszereltség

  • Síkképernyős TV
  • Pótágy, gyerekágy
  • Zuhanyzós fürdőszoba
  • Wifi

4 Négyszemélyes szoba négy single ággyal

 4 db különágyas vendégszoba (2 légterű, az ágyak nem egymás mellé tolva, 1 fürdővel)

Felszereltség

  • Síkképernyős TV
  • Hűtőszekrény
  • Zuhanyzós fürdőszoba
  • Wifi

Felszereltség

Általános

21 szobánkban összesen 62 vendéget tudunk elszállásolni, a környék legjobb árain.

Tevékenységek

Túrázás, vadászat, horgászat, téli sportok, városnézés, szaunázás, sportolás a fitness teremben

Szolgáltatások

Ingyenes internet

Internet

Ingyenes internet

Parkolás

Ingyenes privát parkolás

Házirend

Érkezési idő

16:00-21:00 óra között

Távozási idő

08:00-12:00 óra között

Lemondás / Visszafizetés

A szállás az első éjszakai szállás díjának a befizetésével köthető le, a foglalás bármikor szabadon lemondható, a befizetett foglaló vissza nem térítendő

Gyerek- és pótágy

- vannak pótágyazható szobák

Állatok

-

Bankkártyás fizetési lehetőség

-

A szállásfoglalás menete

  • Miután a kereső blokk segítségével megtalálta és kiválasztotta a megfelelő szállást, kérjük, nézze végig alaposan a képeket, a leírást, az árat és minden fellelhető információt a szállásról
  • A bejelentkezési / kijelentkezési dátum, létszám alapján válasszon a szabad szobák közül (a foglalhatóságot a szálláskiadók tartják karban, előfordulhat, hogy nem minden esetben kap releváns találatot); s a rendszer ez alapján számol egy előzetes irányárat
  • Az ajánlatkéréshez töltse ki a szállásfoglalási űrlapot a szükséges mininális vendég információkkal és válasszon fizetési módot (az űrlapot elküldve Ön is kap egy másolatot és a szálláskiadó telefonszámát)
  • Az előzetes foglalást MINDEN ESETBEN KÖZVETLEN A SZÁLLÁSKIADÓ IGAZOLJA VISSZA (ritka esetben esetleg az utazási iroda), azaz nem történik azonnali szállásfoglalás! 
  • A szálláskiadó rendelkezései alapján, a visszaigazolásban megadásra kerülhet, hogy szükséges foglalót fizetni vagy nem
  • A SZÁLLÁSFOGLALÁS CSAKIS AKKOR TEKINTHETŐ VÉGLEGESNEK, ha a szálláskiadó telefonon vagy e-mailen visszaigazolta (lehetőleg kérje írásban is!).
  • Ha bármelyik szálláspartnerünktől nem kapna időben választ, kérjük, jelezze emailen az ügyfélszolgálatunknak (írja be a tárgy mezőbe az online foglalása egyedi azonosító számát), megadva a foglalása azonosító kódját!

Honlapüzemeltető

SeklerTravel Marketing KFT
Sekler Travel Utazási Iroda
Email: office@szekelyszallas.hu
Telefonszám: +40742581925
Kapcsolat, Online ügyfélszolgálat

Csoportoknak

Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb szálláshelyet... Írja meg minél részletesebben (létszám, periódus, régió, programok), hogy mit szeretne és szállás- és helyismereteinkre támoaszkodva szívesen segítünk.

Segíthetünk?

Amennyiben segítségre van szüksége a szálláshirdetésben vagy a szállásfoglalásban (nem kapott visszajelzést időben, stb.), kérjük ne habozzon segítséget kérni az Online ügyfélszolgálat űrlapon (az egyedi foglalási azonosítóját is megadva!).