2020-07-14
2020-07-15

Gróf Kálnoky Vendégházai

85 szám., Miklósvár, CV 525104, Romania Térkép megjelenítése Telefon: 0040742202586

A Kálnoky Vendégházak az 1800-as évekre tekintenek vissza, sőt néhány még ennél is régebbi, mint ahogy azt néhány középkori lőrés is mutatja. Az udvarról gyönyörködhetünk a közelben fészkelő gólyákban a kerten áthaladó patak csobogása mellett. Az épületek restaurálásra kerültek, így visszanyerve régi küllemüket és sajátosságukat.

A kényelem első osztályú. Különösen nagy figyelmet fordítottunk a fürdőszobák kialakítására, egyik fürdőszobánkat szauna teszi teljessé. A berendezéshez használt antik bútorok némelyike kétszáz éves múltra tekint vissza. A fűtési rendszer szintén eredeti, fás csempekályhákra alapozva, mely nemrégiben fafűtéses központi fűtéssel bővült. Mivel ennek a távoli kis falunak nincs megfelelő infrastruktúrája, nem tudjuk (és nem is akarjuk) célul kitűzni a technikai tökéletességet.

Az utcákon, eső esetén sár lehet, illetve esetenként áramhiány léphet fel. Talán ez hozzátartozik a hely sajátosságaihoz és eredetiségéhez. A ház különleges atmoszféráját sajátos jellege adja, és a felújítás után szinte olyan élményt nyújt, mint amilyet a kastély.

Szeretettel várjuk vendégeinket Zalánpatakon is, ahol az angol trónörökös, Károly herceg birtokán tölthetnek néhány felejthetetlen napot. Kálnoky Bálint, a Herceg egyenes őse alapította Zalánpatakot a XVI. század végén, üveghutaként. A Herceg számára felújítottunk egy kis birtokot, amely egy 100 lelket számláló kis falu végén található, az erdő és vadvirág mezők szélén.

2 Kétágyas szoba

Felszereltség

Házirend

Bejelentkezés
16:00-21:00 óra között
Kijelentkezés
08:00-12:00 óra között
Lemondás
A szállás az első éjszakai szállás díjának a befizetésével köthető le, a foglalás bármikor szabadon lemondható, a befizetett foglaló vissza nem térítendő
Gyerekek
- vannak pótágyazható szobák - gyerekeknek félár
Háziállatok
-
Honlapüzemeltető

SeklerTravel Marketing KFT
Sekler Travel Utazási Iroda
Email: office@szekelyszallas.hu
Telefonszám: +40742581925
Kapcsolat, Online ügyfélszolgálat
© 2003-2019. All Rights Reserved!

Kérdése van?

Segítünk! Hívjon minket bátran az oldalunkon megjelenő bármelyik szálláshelyekkel kapcsolatban és foglalja le erdélyi szálláshelyét egy telefonhívással (+40742581925) vagy egy e-mailüzenettel: Online ügyfélszolgálat  Ne habozzon!

Csoportoknak

Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb szálláshelyet...
Kérje segítségünket a 15 éves szállásközvetítői tapasztalatunkra, helyismereteinkre támoaszkodva!
Írja meg minél részletesebben (létszám, periódus, régió, programok), hogy mit szeretne: Online ügyfélszolgálat