Szabad szálláshely keresése

Parajd (románul Praid,) a Sóvidék központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye. A település Székelyudvarhelytől 38 km-re északnyugatra a Kis-Küküllő mentén, a Görgényi-havasoktól délre fekszik. Főbb látnivalói: Rapsónné várának romjai, a település határában levő sósziklák, a sóbánya, a  19. század elején épült volt sóhivatal, református temploma, római katolikus temploma, ortodox temploma és az Áprily emlékház. 

Molnár Vendégház starstar

Víz utca, 708. szám., Parajd, Hargita, 537240, Románia

Érintse meg a híváshoz +40723349730, +36202345561
Átlagos vélemény: 0.0
Összes velemény:0
 Néhány foglalás
 Félig foglalt
 Majdnem tele
 Teljesen foglalt
Ajánlatkérés
qrcode

Rövid bemutatás

A Molnár Vendégház Parajd egy csendes mellékutcájában fekszik a Bucsin alatt, ahol vendégszerető család várja a pihenni és kikapcsolódni vágyókat. A vendégházban van egy kétszobás apartman (2 szoba, saját konyha, nappali, fürdőszoba), két háromágyas szoba saját fürdőkkel (ezekhez is tartozik egy konyha), valamint a földszinten egy 4 személyes apartman (hálószoba, saját fürdő, felszerelt konyha).

Tágas, virágos udvarral, filagóriával biztosítunk egy felejthetetlen kikapcsolódást. Lehetőséget kínálunk díjmentes pónilovaglásra, gyakorlattól és kortól függetlenül. Esténként meg előkerítjük a kisüstös szilvapálinkát...

Szeretettel várjuk vendégeinket!

Szoba típusa

???
Apartman II.
1
???
Háromágyas szoba
2
???
Apartman I.
1

Lakóterület, környezet

Felszereltség

Szolgáltatások

Autó, Parkolás

Tevékenységek

Média & Technológia

További információ

Szolgáltatás és felszereltség

- szobák száma: 1 db kétszobás apartman, egy 4 férőhelyes apartman, 2 db 3 ágyas szoba
- összes férőhely: 15 fő
- fürdőszoba: 4 db
Település jellege: hegyvidéki, falusi, gyógy-termál
Szállás típusa:
magánszállás
Szállás fajtája:
családi ház
Kiadási egység:
apartman, szoba
A tulajdonos ott lakik:
külön az udvarban
Háziállat:
van
Háziállat vihető:
nem
Parkolási lehetőség:
az udvarban
Fűthető:
igen (központi fűtés)
Távolságok: főút: 50 m, centrum: 1 km, vasút: 2 km, élelmiszerbolt: 500 m, étterem: 1 km, strand: 1,8 km, zöldövezet: 50 m.
Turisztikai látványosság:
református műemléktemplom, sóbánya, sósziklák, sószoros, Rapsóné vára
Kert:
kerti bútor, grillező, bográcsoló, hinta, homokozó, csúszda
Étkezés: a szállás saját konyháján a vendég saját maga megoldhatja (1 konyha az apartmannak és egy konyha a 2 szobának)
A szálláshely szolgáltatásai:
bográcsozás, kérésre túravezetés, pónilovaglás, sátorozási lehetőség a kertben (ivóvíz, parkolás, játszótér, fa wc).
Ágyneműcsere gyakorisága: igény szerint
Takarítás gyakorisága:
igény szerint vagy naponta
Bérelhető minimum éjszaka:
1
Kiadási időszak:
egész évben
A szállás igénybevételének legkorábbi időpontja: 
14:00
A szállás kötelező elhagyásának időpontja: 11:00
Beszélt nyelvek: magyar, román, angol.

Kikapcsolódás, programlehetőségek

Túrázás, gyógykezelés, horgászat, strandolás, téli sportok.
- pónilovaglás

Látnivalók:
- Rapsóné várának romjai.
- A település másik nevezetességei a határában levő sósziklák, melyek legnevezetesebbike az 576 m magas Sóhát, amely kb. 2 milliárd tonna sót tartalmaz. A Korond-patak vize a Só-szorosban tör át a sósziklákon.
- A bányák sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei. A bányában 120 m mélyen templom, játszótér is van.
Szomszédságában található a a 19. század elején épült volt sóhivatal, amely ma egészségügyi rendelő. A parajdi művelődési otthonban megtekinthető néprajzi kiállításon (Falumúzeum) közel 2000 helybeli és környéki tárgy, történelmi emlék kapott helyet. Különösen a sóvágással és sószállítással kapcsolatos eszközök, szerszámok és makettek, valamint fényképek sokasága látható.
- Parajd, sóbánya
- Fürdő és üdülőhely, gyógyhatású meleg sós fürdője van, ahol a fürdőzők lebegnek a tömény sós vízben.
- Református temploma 1790 és 1796 között épült, szentélye a régi 15. századi római katolikus templomból maradt meg.
- Római katolikus temploma 1800-ban épült. 1998-ban egy új templomot is emeltek.
- Ortodox temploma 1929-ben épült.
- A nemrég épített Áprily-emlékházban az érdeklődök a költő Parajdhoz fűződő életszakaszairól szerezhetnek információkat.

Csillagtúra ajánlatok

- Farkaslaka (Tamási Áron sírja) - Székelyudvarhely
- Csíkszereda - Tusnádfürdő - Szent Anna-tó (vulkanikus krátertó)
- Gyergyószentmiklós - Gyilkostó - Békás-szoros
- Csíkszereda - Csíksomlyó - Gyímesek
- Fogarasi Havasok - Balea tó
- Brassó - Törcsvár (Bran kastély)
- Sóvidék (Szováta, Parajd, Korond)
- Székelykeresztúr - Segesvár

Árajánlat

Szállás elő- és utószezonban (jan. 4 - ápr. 30, szept. 15 - dec. 20)
- 3 ágyas szoba: 13 EUR/nap
- apartman: 31 EUR/nap
Szállás főszezonban (máj. 1 - szept. 14.)
- 3 ágyas szoba: 17 EUR/nap
- apartman: 38 EUR/nap.

Saját honlap / Aldomainnév

Szállásfoglalási és lemondási nyilatkozat

A szállásfoglalási űrlap segítségével leadott foglalásokra az általános szállásfoglalási feltételeinket-ben ismertetett szállásfoglalási és visszamondási feltételek vonatkoznak, Kérjük, a szállás megrendelése előtt olvassa el azt!

Térkép megtekintése

Az Ön desztinációja (útvonal végpontja) meg lett már jelölve a térképen. Kérjük, hogy adja meg a földrajzi helyzetét, ahonnan tervezi az utazását és válassza ki a kívánt beállítást az útvonaltervezéshez. A térképre kattintva Ön még 9 fordulópontot is hozzáadhat a kiinduló és az érkező pont között.

Cím, házszám
Postai kód
Település (az ország nyelvén)
Optimalizálás

Vendégkönyv: vélemények, értékelések

Még nincsenek vélemények erről a szálláshelyről. Ha ÖN szállt már meg itt, Jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál, s legyen az első, aki véleményezi!

A véleményezéshez kérjük, jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál

Felhívjuk figyelmét, hogy az üzenet elküldésével még nem történik szállásfoglalás! Az alábbi űrlap segítségével küldhet emailt a tulajdonosnak, kapcsolattartónak vagy a recepciónak. Amennyiben 48 órán belül nem kapna választ, kérjük jelezze szerkesztőségünknek ÜGYFÉLSZOLGÁLAT űrlapon vagy kereshet szállást a fenti menük, keresők segítségével. Az ajánlat elkészítéséhez kérjük, adja meg a személyek létszámát, a pontos periódust, más igényelt szolgáltatásokat vagy egyéb speciális igényét. Ne feledje a telefonszámát is megadni nemzetközi formátumban a neve, aláírása után. Csak telefonszámmal ellátott levelekre válaszolunk / veszünk figyelembe!
Emailüzenet írása a következő szállás részére: Molnár Vendégház

Kilépés
Foglalhatóságok:
Néhány foglalás
Félig foglalt
Majdnem tele
Foglalt!
Június 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szeptember 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Apartman I. - Apartman N/A
N/A

Max. fő: 4
Emelet: N/A
Apartman II. - Apartman két szobával N/A
N/A

Max. fő: 4
Emelet: N/A
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 3
Emelet: N/A
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 3
Emelet: N/A
Szórakozási lehetőség neve
 
Ati & Hanna Panzió starstar körülbelül 0.04 km körzetben
Árajánlat:13.50€ /szoba/nap
Kelemen Panzió (Parajd) starstar körülbelül 0.07 km körzetben
Árajánlat:16.00€ /szoba/nap
Levi Panzió starstarstar körülbelül 0.10 km körzetben
Árajánlat:18.00€ /szoba/nap
Euró Panzió starstar körülbelül 0.11 km körzetben
Árajánlat:€14.71 (70.00lei)  nap
Vadrózsa Vendégház starstar körülbelül 0.45 km körzetben
10.00€
 
Székelyföldi Szállások (Szálloda, Panzió, Kulcsosház, Vendégház) - Erdély

Hotel, szálloda ajánló

Hotel Relax
Hotel Relax starstarstar
10.00€

Str. Campul Mic, Nr. 79, Szováta, 545500, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ
Bod Péter Diakóniai Központ
Bod Péter Diakóniai Központ starstar
9.46€ (45.00lei)  /fő/nap

Erdő (Padurii) u., 7/B szám, Marosvásárhely, 540082, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ
Motel Vector
Motel Vector starstarstar
18.00€  /szoba/nap

E60-as út vonalán, Marovásárhelytől 17 km-re, Göcs, 547007, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ

TIPP: véletlenszerű panzió ajánlatok

Schneider Panzió
Schneider Panzió starstar
16.00€  /szoba/nap

Stefan Cel Mare, 106 szám, Kovászna, 525200, Kovászna, Románia

Gyorsinfó További információ
Csángó - Fatányéros Panzió
Csángó - Fatányéros Panzió starstar
25.00€  /fő/nap

Hidegség, Gyímesközéplok, 537153, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Udvarhelyi-Apartmanok
Udvarhelyi-Apartmanok starstarstar
30.00€  /szoba/nap

Malom utca, 12/A szám, Székelyudvarhely, 535600, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

TIPP: véletlenszerű kulcsosház ajánló Székelyföldről

Cseke Kulcsosház
Cseke Kulcsosház starstar
10.00€

Sárdűlő utca, 24/C szám., Parajd, 537240, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Lucfenyő Kulcsosház
Lucfenyő Kulcsosház starstar
42.00€  /kulcsosház/nap

-, Ivó, 537362, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Pák Faház
Pák Faház starstar
10.00€

524. szám, Székelyvarság, 537350, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

Véletlenszerű szállásajánlataink

Kalabér Vendégház
Kalabér Vendégház starstar
10.00€  /fő/nap

Priporului utca, 10 szám., MarosBisztra, 547206, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ
Adél Vendégház
Adél Vendégház starstarstar
13.00€  /fő/nap

Nagy utca, 191 szám, Csernakeresztúr, 330003, Hunyad, Románia

Gyorsinfó További információ
Kék Iringó Kúria
Kék Iringó Kúria starstarstar
12.00€  /fő/nap

11 szám., Sztána, 457018, Szilágy, Románia

Gyorsinfó További információ