2024-03-29
2024-03-30

Dániel Kastélyszálló

Olasztelek, 215 szám, Olasztelek, CV 527058, Romania Térkép

A Dániel KastélySzálló a Barótot Székelyudvarhellyel összekötő 131-es számú megyei út mentén, Barót városától mindössze 2 kilométerre fekvő Olasztelek falu központjában helyezkedik el, közel a református templomhoz. Amint azt a falu neve is mutatja, a falu népessége erős talján gyökerekre vezethető vissza. Ezt igazoljak a faluban leggyakoribban előforduló Markó vagy Kolumbán nevek is. Olasztelek, a Baróti medence és egyben Kovászna megye északnyugati csücskében helyezkedik el, a Vargyas patakának az alsó folyása mentén.

Köröskörül a Keleti-Kárpátok hegyvonulatai övezik a vidéket: míg nyugaton és észak-nyugaton a Persány hegység mészkő vonulata zárja a horizontot, addig észak-keleten és keleten a Dél-Hargita fenyveseire nyúlik nagyszerű kilátás; keleten a Baróti hegység erdős lankái zárják a kört. Vulkáni utóhatások és karsztjelenségek százai tarkítják a vidéket: lapok, borvizek, mofetták, a Vargyasi Szoros mészkőfalai és több kilométeres barlangrendszerei.

A kastelyszálló megközelíthető Udvarhely irányából a 131-es számú megyei út mentén; Sepsiszentgyörgyöt Csíkszeredával összekötő E 578/DN 12 – ról Mikóújfalunál Barót irányába kanyarodva a 122-es megyei út mentén; a Brassót Marosvásárhellyel összekötő E 60/DN 13 – ról Szászmogyorosnál Barót irányába kanyarodva a 103 E+103 G megyei utak mentén.

A szálláshely leírása: Tágas lakosztályok és meghitt szalonok, vaskos falak és kecses boltívek - tagadhatatlan kastélyhangulat. De nem múzeumban feszengünk, a kényelmes, hangulatos enteriörök igazi feltöltődést biztosítanak. A berendezés a reneszánsz kastély szellemét idézi úgy, hogy közben kielégíti a modern kor legmagasabb kényelmi igényeit. A felhasznált anyagok nem változnak, ugyanazok mint több száz évvel ezelőtt, de a felhasználási mód, az alkalmazott technológiák a jövőt idézik: tökéletesen csiszolt felületek találkoznak a több százéves fával, az újonnan vágott kőlap hajszálpontosan simul korábban hasított önmagához, a sárgarézburkolat egyszerre high-tech és múltidéző, a tradicionális motívumokkal díszített textíliák selymesen puhák. A koncepció ugyanaz, és mégis minden szoba külön élmény, külön történet...

Felszereltség

  • Internet / WiFi
  • Parkolás
  • Központi fűtés
  • Játszótér
  • Kert / Udvar / Zöldövezet
  • Grillezés, kerti sütés
  • Akadálymentesített
  • Állatot nem fogad
  • Nem dohányzó
  • Minősített szálláshely
  • Nemzetközi kommunikáció
  • Reptéri transzfer
  • Vendéglő
  • Bár
  • Reggeli
  • Konferencia terem

2 Standard kétágyas szoba

2 Superior kétágyas szoba

Felszereltség

Általános

Szobák száma: 8 db kétágyas szoba, összes férőhely: 16 (+ 6 hely pótágyon), fürdő, zuhanyzó: minden egyes szobának külön fürdőszobája van, bár, borpince, nyári kert, kerti bútor, játszótér, grillező, könyvtár, kábel TV, étterem, rendezvényterem

Tevékenységek

Lovaglás, hintózás, szekerezés, túrák, kerékpározás, sziklamászás, helyi nevezetességek megtekintése, off-road túrák

Szolgáltatások

Fűtés, szobaszervíz, reptéri transzfer, transzferszolgáltatás, vasalási szolgáltatás, mosóda, concierge-szolgáltatás, ételek különleges étrendűeknek

Internet

Ingyenes internet

Parkolás

Ingyenes privát parkolás

Házirend

Érkezési idő

16:00-21:00 óra között

Távozási idő

08:00-12:00 óra között

Lemondás / Visszafizetés

A szállás az első éjszakai szállás díjának a befizetésével köthető le, a foglalás bármikor szabadon lemondható, a befizetett foglaló vissza nem térítendő

Gyerek- és pótágy

Egy 6 éves kor alatti gyermek ingyenesen tartózkodhat már meglévő ágy használata esetén. Az összes 2 éves kor alatti gyermek ingyenesen tartózkodhat kiságy használata esetén. Az összes 12 éves kor alatti gyermek után éjszakánként 93,38 RON kerül felszámításra pótágy használata esetén. Az összes további idősebb gyermek vagy felnőtt után éjszakánként 140,06 RON kerül felszámításra pótágy használata esetén. A szobákban legfeljebb 2 pótágy helyezhető el. Pótágy vagy kiságy elhelyezésére csak külön kérésre van lehetőség. A kérést a szállásadónak jóvá kell hagynia. A kiegészítő szolgáltatások árát a foglalás teljes összege nem tartalmazza.

Állatok

Nem vihető

Bankkártyás fizetési lehetőség

Visa, Maestro, Mastercard

A szállásfoglalás menete

  • Miután a kereső blokk segítségével megtalálta és kiválasztotta a megfelelő szállást, kérjük, nézze végig alaposan a képeket, a leírást, az árat és minden fellelhető információt a szállásról
  • A bejelentkezési / kijelentkezési dátum, létszám alapján válasszon a szabad szobák közül (a foglalhatóságot a szálláskiadók tartják karban, előfordulhat, hogy nem minden esetben kap releváns találatot); s a rendszer ez alapján számol egy előzetes irányárat
  • Az ajánlatkéréshez töltse ki a szállásfoglalási űrlapot a szükséges mininális vendég információkkal és válasszon fizetési módot (az űrlapot elküldve Ön is kap egy másolatot és a szálláskiadó telefonszámát)
  • Az előzetes foglalást MINDEN ESETBEN KÖZVETLEN A SZÁLLÁSKIADÓ IGAZOLJA VISSZA (ritka esetben esetleg az utazási iroda), azaz nem történik azonnali szállásfoglalás! 
  • A szálláskiadó rendelkezései alapján, a visszaigazolásban megadásra kerülhet, hogy szükséges foglalót fizetni vagy nem
  • A SZÁLLÁSFOGLALÁS CSAKIS AKKOR TEKINTHETŐ VÉGLEGESNEK, ha a szálláskiadó telefonon vagy e-mailen visszaigazolta (lehetőleg kérje írásban is!).
  • Ha bármelyik szálláspartnerünktől nem kapna időben választ, kérjük, jelezze emailen az ügyfélszolgálatunknak (írja be a tárgy mezőbe az online foglalása egyedi azonosító számát), megadva a foglalása azonosító kódját!

Honlapüzemeltető

SeklerTravel Marketing KFT
Sekler Travel Utazási Iroda
Email: office@szekelyszallas.hu
Telefonszám: +40742581925
Kapcsolat, Online ügyfélszolgálat

Csoportoknak

Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb szálláshelyet... Írja meg minél részletesebben (létszám, periódus, régió, programok), hogy mit szeretne és szállás- és helyismereteinkre támoaszkodva szívesen segítünk.

Segíthetünk?

Amennyiben segítségre van szüksége a szálláshirdetésben vagy a szállásfoglalásban (nem kapott visszajelzést időben, stb.), kérjük ne habozzon segítséget kérni az Online ügyfélszolgálat űrlapon (az egyedi foglalási azonosítóját is megadva!).