Szabad szálláshely keresése

Korond (románul Corund) a Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja. A falu Székelyudvarhelytől 26 km-re északnyugatra a Korondi-medence déli szélén a Korond-patak völgyében fekszik a 13A országút mellett. Fő látnivalói: a borvízforrásai, római katolikus temploma, unitárius temploma és falumúzeuma. 

Forrás Panzió starstar

Főút 2/B szám., Korond, Hargita, 537060, Románia

Érintse meg a híváshoz +40742581925
Átlagos vélemény: 0.0
Összes velemény:0
 Néhány foglalás
 Félig foglalt
 Majdnem tele
 Teljesen foglalt
Ajánlatkérés
qrcode

Rövid bemutatás

A korondi Forrás Panzió mondhatni Erdély szívében helyezkedik el. Nagy udvarral, terasszal, grillezési lehetőséggel, medencével, gyerekeknek kialakított játszótérrel, zárt ingyenes parkolóval nyugalmas kikapcsolódási helyként szolgál Önnek és családjának.

A panzió 50 fő befogadására alkalmas két-, három-, négyágyas szobákban szállhatnak meg vendégeink. Szobáink alapfelszereltsége: televízió, hűtőszekrény, fürdőszoba.

Csillagtúrára indulhat személyautóval felkeresni Székelyföld nevezetességeit (Békás szoros, Gyilkos-tó, Csíksomlyó, Szent-Anna tó, Székelyudvarhely, Segesvár, Parajd, Szováta és a sóhegyek) vagy a moldvai kolostorokat.

Az év mindennapján várjuk szeretettel kedves üdülni és pihenni vágyó vendégeinket!

Szoba típusa

20.50€
Kétágyas szoba
27.50€
Háromágyas szoba
4
34.00€
Négyágyas szoba
4

Ellátás: Étel & Ital

Autó, Parkolás

Szolgáltatások

Tevékenységek

Látványosságok

Felszereltség

Lakóterület, környezet

Média & Technológia

Fürdőszoba

További információ

Szolgáltatás és felszereltség

- szobák száma: 18 (10 db 2 ágyas, 4 db 3 ágyas, 4 db 4 ágyas szoba)
- összes férőhely: 48 fő
- zuhanyzó, wc: 18
Település jellege:
hegyvidéki, falusi, keramikus
Szállás típusa:
hotel-panzió
Szállás fajtája:
panzió
Kiadási egység:
szoba
A tulajdonos ott lakik:
nem
Háziállat:
van (kutya)
Háziállat vihető:
nem
Parkolási lehetőség:
az udvarban
Fűthető:
igen (központi)
Távolságok:
főút: 10 m, centrum: 500 m, vasút: 10 km, élelmiszerbolt: 500 m, étterem: 500 m, strand: 10 km, zöldövezet: 300 m, sportpálya 1 km, benzinkút: 2 km.
Turisztikai látványosság a szálláshely közelében:
régi aragonit bánya, Firtos hegy, kerámia készítés.
Szolgáltatások

  • Kávézó
  • Saját kert
  • Kerti pihenőhely
  • Fedett terasz
  • Panoráma terasz
  • Felszerelt konyha
  • Bográcsozási lehetőség
  • Ingyenes parkoló az udvarban
  • Internet WI-FI a közös terekben
  • Játszótér
  • Hintaágy
  • Saját medence
  • Asztali tenisz
  • Csocsó / Darts
  • Programszervezés
  • Lovaskocsizás
  • Túrázási lehetőségek

Kert: grillsütő, kerti bútor
A szálláshely szolgáltatásai: bár, protokoll terem, ajándéküzlet, őrzött parkoló, központi fűtés, állandó hideg-meleg víz, grillezés, minden szobához külön WC és tusoló.
Ágyneműcsere gyakorisága: igény szerint
Takarítás gyakorisága: igény szerint
Bérelhető minimum éjszaka: 1
Kiadási időszak: egész évben
A szállás igénybevételének legkorábbi időpontja: déli 13 óra
A szállás kötelező elhagyásának időpontja: reggel 10 óra
Beszélt nyelvek: magyar, román.

Kikapcsolódás, programlehetőségek

Kézművesség, népművészet, horgászat, vadászat, lovaglás, túrázás, téli sportok
Szervezett programlehetőségek (árak megegyezés szerint)
- szekértúra
- kürtőskalácssütés
- télen lovasszán túra
- lópatkolás kovácsműhelyben
- szénacsinálás, tehénfejés a helyi gazdáknál
- esztena látogatás, túró és sajtkóstolóval
- télen disznóvágás
- székelykapu faragás
Látnivalók
- Korondi unitárius műemléktemplom, Múzeumháza, Korondi Római katolikus templom, Világháborús emlékmű
- Pál Lajos festő, Molnos Lajos költő, Józsa Judit, Szász Erzsébet szobrásznő,
Kirándulás
- Kóbortúra: Székely drágakő-láz, az aragonit lelőhely felderítése
- Gyalogtúra, hegyi túra, tanyalátogatás túró és sajtkóstolóval
Program- és rendezvényajánlat
- Vadászat - szervezése külföldi vadászoknak
- Horgászati lehetőséget havasi pisztrángra
- Fúvószenekarok találkozója (szeptember)
- Szüreti bál (szeptember-október)

Látnivalók:
- Híres fazekasfalu, vasas-kénes gyógyfürdővel, három borvízforrással.
- A korondi székelyek nem csak arról voltak híresek, hanem, a topló feldolgozás igazi nagy mesterei. Sapkát, kalapot és dísztárgyakat készítettek a taplóból. Itt érdemes a gyergyószentmiklósi televízió televízió Gyergyó tv felvételeit megnézni.
- A régi római katolikus templom építési éve nem ismert, valamikor az ún. román építészeti korban épült, 1533-ban gótikus stílusban átalakították. Ekkor Szent Bertalan volt a templom védőszentje. 1568-ban az unitáriusoké lett, és csak 1716-ban került vissza a katolikusokhoz. 1720-ban felújították. Közben a megmaradt katolikusok 1648-tól egy kápolnát használtak. Az 1700-as években Atyhával közös volt a plébánia, Korondnak 1743-tól van saját, külön papja. A faluban katolikus elemi iskola működött, ezt a román hatóságok 1924-ben bezárták. 1910-ben új római katolikus templom építése kezdődött meg, amelyet egy év múlva szenteltek fel Jézus Szent Szíve tiszteletére. A régi gótikus templom néhány köve ennek a kerítésébe van beépítve.
- Unitárius templomát 1720 és 1750 között építették, 1821-ben és 1971-ben megújították.
- A templommal átellenben Falumúzeum található.
- A falutól negyedórányira a parajdi országút mentén 535 m magasságban állt egykor Korond fürdő, melyet 1729-ben említenek először, 1890-ben birtokosa Gáspár Gyula, aki 1892 és 1900 között jelentősen kiépítette. 1938-ban a fürdő csődbe jutott, fenyőfáit kivágták, épületeit lebontották. A helyet ma Árcsónak nevezik, amely sóskútjáról, forrásüledékeiről és borvízforrásairól nevezetes.
- A Barátok kertje nevű helyen egykor kolostor állott, ahova 1783-ban költöztek a minoriták Firtos-hegyi kápolnájukból. Helyén malom van.
- A falu határában aragonitot bányásznak.
- Az országút mellett állandó kirakodóvásár van a falu termékeiből.
- Korondon nagyon sok, szép, fából faragott székelykaput lehet látni. Egykor nagyon szép gyönyörű táncokat jártak Korondon, az idősebbek még most is ismerik ezeket. A korondi, sóvidéki táncokat szerencsére távolabbi vidékeken is tanulják, járják, mint amilyen a gyergyócsomafalvi gyerekek tánca. A korondi táncok mellett nagyon híresek a Felsősófalva táncai, melyeket sokszor egyszerűen sóvidéki táncoknak is neveznek, ilyen például a Bartók Együttes tánca.
- a magyar nyelvű Korondi Középiskola előtt Miholcsa József "Erős várunk nékünk az anyanyelv" című monumentális térkompozíciója, amely "bronzba öntött" harminc jeles magyar íróval jelképes irodalmi parlament.
- Korond jelentős turisztikai látványosság, mint Sóvidék többi települése is.

Csillagtúra ajánlatok

- [[Korond]] - [[Parajd]]i sóbánya - [[Szováta]] (Medve-tó): 18 km
- [[Farkaslaka]], [[Tamási Áron]] síremlék - Szejkefürdő, [[Orbán Balázs]] síremlék - [[Székelyudvarhely]] - 30 km
- Székelyudvarhely - Ivó - [[Madarasi Hargita]]: 64 km
- Csíkszereda - Tusnádfürdő - [[Szent Anna-tó]] (vulkanikus krátertó): 110 km.
- [[Csíkszereda]] - [[Csíksomlyó]] - Gyimesek: 164 km
- Bucsin tető - [[Gyergyószentmiklós]] - [[Gyilkos-tó]] - Békás-szoros: 115 km
- [[Székelykeresztúr]] - [[Segesvár]]: 48 km

Árajánlat

Szállás:
- 2 ágyas szoba: 20,5 EUR/nap 
- 3 ágyas szoba: 27,5 EUR/nap 
- 4 ágyas szoba: 34 EUR/nap

Csoportkedvezmény:
- Csoport esetén kedvezményt biztosítunk, sofőr és idegenvezető ingyenes ellátásban részesül!
- Áraink függnek a csoport létszámától, az egyéni igényektől, ezért árajánlatért forduljon hozzánk.

Saját honlap / Aldomainnév

Szállásfoglalási és lemondási nyilatkozat

A szállásfoglalási űrlap segítségével leadott foglalásokra az általános szállásfoglalási feltételeinket-ben ismertetett szállásfoglalási és visszamondási feltételek vonatkoznak, Kérjük, a szállás megrendelése előtt olvassa el azt!

Térkép megtekintése

Az Ön desztinációja (útvonal végpontja) meg lett már jelölve a térképen. Kérjük, hogy adja meg a földrajzi helyzetét, ahonnan tervezi az utazását és válassza ki a kívánt beállítást az útvonaltervezéshez. A térképre kattintva Ön még 9 fordulópontot is hozzáadhat a kiinduló és az érkező pont között.

Cím, házszám
Postai kód
Település (az ország nyelvén)
Optimalizálás

Szolgáltatások

A szálláson kívül az alábbi, további szolgáltatásokból választhat

Reggeli

Reggeli

4.00€ (9%) ( Személyenként és naponként )

Vacsora

Vacsora

6.00€ (9%) ( Személyenként és foglalásonként )

Vendégkönyv: vélemények, értékelések

Még nincsenek vélemények erről a szálláshelyről. Ha ÖN szállt már meg itt, Jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál, s legyen az első, aki véleményezi!

A véleményezéshez kérjük, jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál

Felhívjuk figyelmét, hogy az üzenet elküldésével még nem történik szállásfoglalás! Az alábbi űrlap segítségével küldhet emailt a tulajdonosnak, kapcsolattartónak vagy a recepciónak. Amennyiben 48 órán belül nem kapna választ, kérjük jelezze szerkesztőségünknek ÜGYFÉLSZOLGÁLAT űrlapon vagy kereshet szállást a fenti menük, keresők segítségével. Az ajánlat elkészítéséhez kérjük, adja meg a személyek létszámát, a pontos periódust, más igényelt szolgáltatásokat vagy egyéb speciális igényét. Ne feledje a telefonszámát is megadni nemzetközi formátumban a neve, aláírása után. Csak telefonszámmal ellátott levelekre válaszolunk / veszünk figyelembe!
Emailüzenet írása a következő szállás részére: Forrás Panzió

Kilépés
Foglalhatóságok:
Néhány foglalás
Félig foglalt
Majdnem tele
Foglalt!
Június 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szeptember 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
November 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 3
Emelet: N/A
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 3
Emelet: N/A
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 3
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Négyágyas szoba - Négyágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 4
Emelet: N/A
Négyágyas szoba - Négyágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 4
Emelet: N/A
Négyágyas szoba - Négyágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 4
Emelet: N/A
Négyágyas szoba - Négyágyas szoba N/A
N/A

Max. fő: 4
Emelet: N/A
Háromágyas szoba - Háromágyas szoba N/B
N/B

Max. fő: 3
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/B
N/B

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Kétágyas szoba - Kétágyas szoba N/B
N/B

Max. fő: 2
Emelet: N/A
Díjszabás neve Szállás
Szoba típusa Kétágyas szoba
Érv. ettől 2017. december 12. kedd Érv. eddig 2022. december 12. hétfő
Min. napok 1 Max. napok 21
Min. személy 1 Max. személy 19
20.50€  /szoba/nap

Díjszabás neve Szállás
Szoba típusa Háromágyas szoba
Érv. ettől 2017. december 12. kedd Érv. eddig 2022. december 12. hétfő
Min. napok 1 Max. napok 21
Min. személy 1 Max. személy 19
27.50€  /szoba/nap

Díjszabás neve Szállás
Szoba típusa Négyágyas szoba
Érv. ettől 2017. december 12. kedd Érv. eddig 2022. december 12. hétfő
Min. napok 1 Max. napok 21
Min. személy 1 Max. személy 19
34.00€  /szoba/nap

Szórakozási lehetőség neve
 
Ilona Panzió (Korond) starstarstar körülbelül 0.46 km körzetben
Árajánlat:10.00€ /fő/nap
Fenyő Panzió (Korond) starstarstar körülbelül 1.33 km körzetben
Árajánlat:9.00€ /fő/nap
Szőlőmáli Kulcsosház starstar körülbelül 1.33 km körzetben
Árajánlat:9.00€ /fő/nap
Balázs Panzió (Korond) starstarstar körülbelül 1.33 km körzetben
Árajánlat:10.00€ /fő/nap
Varga Vendégház starstar körülbelül 1.33 km körzetben
Árajánlat:9.00€ /fő/nap
 
Székelyföldi Szállások (Szálloda, Panzió, Kulcsosház, Vendégház) - Erdély

Pápalátogatás, Csíksomlyói búcsú

Csíksomlyói búcsú, Pünkösd 2019, Június 6-10
Egy néhány szállás TIPP a teljesség igénye nélkül, a csíksomlyói búcsú idejére... 

  • Hunguest Hotel Fenyő | Csíkszereda | Hargita megye | Székelyföld
    Hunguest Hotel Fenyő Csíkszereda központjában helyezkedik el. 3 éjszakás csomag van érvényben erre az időszakra.
    Időpont: 2019 június 7– 10, 3 éjszaka
    Hely kétágyas szobában: 219 EUR/1 fő/3 éjszaka.
    Hely az apartmanban: 281 EUR/1 fő/3 éjszaka
    Pótágyas elhelyezés: 219 EUR/1 pótágy/3 éjszaka
    4-12 éves gyerek: 180 EUR/1 fő/3 éj
    Egyágyas szoba: 335 EUR/SGL szoba/3 éjszaka.
    Tartalom: 3 éjszaka szállás, bőséges büféreggeli, félpanizós ellátás,  wireless internet, Áfa.
    Fizetési mód: a foglalást követően 100% előleg Proforma számla alapján
    * A befizetett előleg lemondás esetén vissza nem térítendő!
    Székelyszállás kedvezmény: 5%, 24 órán belüli foglalás esetén.

  • Manó Apartman | Szállás Parajdon | Sóvidék | Hargita megye ...
    Az új építésű (2018) apartmanház 6 db kétszobás apartmannal rendelkezik, amely a mai kor minden igényét kielégíti. Az apartmanok teljesen egyformák, mindegyik két db standard méretű franciaágyas szobával rendelkezik, hatalmas nappalival és étkező résszel, valamint teljes felszereltségű konyhával van kiegészítve.

Ajánlatkérés a csíksomlyói búcsú idejére csoportoknak (8 fő +)

***

XV. Hargitai Megyenapok műsorfüzete 2019

2019. május 31. ‒ június 10. között színes programkavalkáddal várja a Hargita megyébe látogatókat. A programok időrendi sorrendben, területi bontásban (Csíkszék, Udvarhelyszék és Gyergyószék) kerültek a műsorfüzetbe. A rendezvények szervezői a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

***

SzeredApp - csíki infók a zsebedben = mobilalkalmazás, amely a Csíkszeredába utazóknak nyújt hasznos információkat: friss híreket, aktuális eseményeket, turisztikai információkat összegyűjtve egy applikációba. A SzeredApp alkalmazás androidos készülékre letölthető innen.

Visit in Harghita - Hargita megye turisztikai telefonos alkalmazása, amely a következő kérdésekre ad választ: Hargita megyében hol lehet megszállni? Hol és mit lehet enni? Mit érdemes megnézni? Milyen tevékenységeket lehet kipróbálni? 

***

Hotel, szálloda ajánló

Hotel Danubius Health Spa Resort Szováta
Hotel Danubius Health Spa Resort Szováta starstarstarstar
10.00€

Rózsák útja, 82. szám., Szováta, 545500, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ
Hotel Sugás Szálloda
Hotel Sugás Szálloda starstarstar
37.00€  /szoba/nap

1918 dec. 1. út, 12. szám., Sepsiszentgyörgy, 520008, Kovászna, Románia

Gyorsinfó További információ
Hotel O3Zone Szálloda
Hotel O3Zone Szálloda starstarstarstar
29.00€  /fő/nap

Szent Anna sétány 2. (Aleea Sfânta Ana, nr. 2), Tusnádfürdő, 535100, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

TIPP: véletlenszerű panzió ajánlatok

Nemes Panzió
Nemes Panzió starstarstar
11.00€  /fő/nap

Nyárádszentbenedek, 1A szám., Ákosfalva, 547005, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ
Hotel-Hostel Tranzit
Hotel-Hostel Tranzit starstar
9.00€  /fő/nap

Tompa László utca, 36 szám., Székelyudvarhely, 535600, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Hétvirág Panzió
Hétvirág Panzió starstarstar
12.00€  /fő/nap

Gyilkos-tó út, Gyergyószentmiklós, 535500, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

TIPP: véletlenszerű kulcsosház ajánló Székelyföldről

Cseke Kulcsosház
Cseke Kulcsosház starstar
10.00€

Sárdűlő utca, 24/C szám., Parajd, 537240, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Euró Panzió
Euró Panzió starstar
€14.79 (70.00lei)  nap

Víz utca, 161. szám, Parajd, 537240, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Máté Antal Vendégház
Máté Antal Vendégház starstar
35.00€  /kulcsosház/nap

N/A, Zeteváralja, 537300, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ

Véletlenszerű szállásajánlataink

Hotel Szeifert
Hotel Szeifert starstarstar
10.00€

Fenyő utca 28, Szováta, 545500, Maros, Románia

Gyorsinfó További információ
Deák Albert Vendégház
Deák Albert Vendégház starstar
13.00€  /fő/nap

Fő út, 42. szám, Firtosváralja, 537168, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Bodrogi György Vendégház
Bodrogi György Vendégház starstarstar
10.00€

N/A, Hodgya, 537101, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ