2024-03-28
2024-03-29
  • Szálláshelyek

Education Center Árkos

Árkos, Szentkereszty Béla 168., Árkos, CV 527166, Romania Térkép

A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola egy, a Kovászna Megye Tanácsához tartozó közintézmény. A népiskola keretén belül folytatja tevékenységét az árkosi Felnőttoktatási Központ is. 

Az iskola és az oktatási központ – többek között – szakmai átképzési programokat és projekteket indít és bonyolít le, szervez különböző képzési és tájékoztatási tevékenységeket közintézmények, magáncégek, valamint civil szervezetek számára.

Árkos egy szép kis település, Romániában, Kovászna megyében. Ebben a közösségben található a Felnőttoktatási Központ. A helység 5 km-re helyezkedik el Sepsiszentgyörgytől. Könnyen megközelíthető személygépjárművel és
tömegközlekedési eszközzel is.

A Felnőttoktatási Központ két épületegyüttesből áll, melyek közül az A épületben helyezkednek el a szállásadásra alkalmas szobák. Összesen 34 kétágyas (double) szoba van. A szobák felszereltsége: saját fürdőszoba, kábeltévé, WI-FI. A szobák az épület földszintjén, első, illetve második emeletén kapnak helyet. Az épület földszintjén helyet kap egy fogadórészleggel ellátott recepció és egy 60 személyes konferenciaterem.

A szállást adó épülettel szemben található egy műgyepes, kivilágítható teniszpálya, oldalt pedig egy 40 férőhelyes parkoló. A B épület földszintjén egy 80 férőhelyes és az emeleten 35 személy megvendégelésére alkalmas ebédlők találhatók.

2 Kétágyas szoba DBL

Összesen 34 kétágyas (double) szoba van. A szobák felszereltsége: saját fürdőszoba, kábeltévé, WI-FI. A szobák az épület földszintjén, első, illetve második emeletén kapnak helyet.

Felszereltség

  • Síkképernyős TV
  • Zuhanyzós fürdőszoba
  • Wifi

Felszereltség

Általános

Szobák száma: 34 kétágyas (double) szoba van. A szobák felszereltsége: saját fürdőszoba, kábeltévé, WI-FI. A szobák az épület földszintjén, első, illetve második emeletén kapnak helyet.

Tevékenységek

Az épület földszintjén helyet kap egy fogadórészleggel ellátott recepció és egy 60 személyes konferenciaterem. A szállást adó épülettel szemben található egy műgyepes, kivilágítható teniszpálya, oldalt pedig egy 40 férőhelyes parkoló.

Szolgáltatások

Az éttermet nem csak a szálló vendégek használhatják, hanem lehet külön eseményt is szervezni  - keresztelő, eskuvő, kicsengetés, évfordulók...

Internet

Ingyenes internet, Free WIFI

Parkolás

Ingyenes privát parkolás

Házirend

Érkezési idő

16:00-21:00 óra között

Távozási idő

08:00-12:00 óra között

Lemondás / Visszafizetés

A szállás az első éjszakai szállás díjának a befizetésével köthető le, a foglalás bármikor szabadon lemondható, a befizetett foglaló vissza nem térítendő

Gyerek- és pótágy

- vannak pótágyazható szobák - gyerekeknek félár

Állatok

-

A szállásfoglalás menete

  • Miután a kereső blokk segítségével megtalálta és kiválasztotta a megfelelő szállást, kérjük, nézze végig alaposan a képeket, a leírást, az árat és minden fellelhető információt a szállásról
  • A bejelentkezési / kijelentkezési dátum, létszám alapján válasszon a szabad szobák közül (a foglalhatóságot a szálláskiadók tartják karban, előfordulhat, hogy nem minden esetben kap releváns találatot); s a rendszer ez alapján számol egy előzetes irányárat
  • Az ajánlatkéréshez töltse ki a szállásfoglalási űrlapot a szükséges mininális vendég információkkal és válasszon fizetési módot (az űrlapot elküldve Ön is kap egy másolatot és a szálláskiadó telefonszámát)
  • Az előzetes foglalást MINDEN ESETBEN KÖZVETLEN A SZÁLLÁSKIADÓ IGAZOLJA VISSZA (ritka esetben esetleg az utazási iroda), azaz nem történik azonnali szállásfoglalás! 
  • A szálláskiadó rendelkezései alapján, a visszaigazolásban megadásra kerülhet, hogy szükséges foglalót fizetni vagy nem
  • A SZÁLLÁSFOGLALÁS CSAKIS AKKOR TEKINTHETŐ VÉGLEGESNEK, ha a szálláskiadó telefonon vagy e-mailen visszaigazolta (lehetőleg kérje írásban is!).
  • Ha bármelyik szálláspartnerünktől nem kapna időben választ, kérjük, jelezze emailen az ügyfélszolgálatunknak (írja be a tárgy mezőbe az online foglalása egyedi azonosító számát), megadva a foglalása azonosító kódját!

Honlapüzemeltető

SeklerTravel Marketing KFT
Sekler Travel Utazási Iroda
Email: office@szekelyszallas.hu
Telefonszám: +40742581925
Kapcsolat, Online ügyfélszolgálat

Csoportoknak

Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb szálláshelyet... Írja meg minél részletesebben (létszám, periódus, régió, programok), hogy mit szeretne és szállás- és helyismereteinkre támoaszkodva szívesen segítünk.

Segíthetünk?

Amennyiben segítségre van szüksége a szálláshirdetésben vagy a szállásfoglalásban (nem kapott visszajelzést időben, stb.), kérjük ne habozzon segítséget kérni az Online ügyfélszolgálat űrlapon (az egyedi foglalási azonosítóját is megadva!).