Szabad szálláshely keresése

Botond Panzió starstar

Sz.n., Ivó, Hargita, 537362, Románia

Érintse meg a híváshoz ***
Átlagos vélemény: 0.0
Összes velemény:0
 Néhány foglalás
 Félig foglalt
 Majdnem tele
 Teljesen foglalt
Ajánlatkérés
qrcode

Rövid bemutatás

A Botond Panzió az Ivó völgy nyugodt környezetében, csobogó patak partján fekszik. Nagy gondot fordítunk arra, hogy vendégeink zavartalanul pihenhessenek és megteremtsük a kellemes pihenés minden feltételét. Az erdővel körülölelt Botond Vendégház nagy udvarral rendelkezik, ahol helyet kap egy kis focipálya, a panzió mellett található egy filagória grillezővel valamint egy 50 m²- es ebédlő a hozzátartozó teljesen felszerelt konyhával, két illemhellyel. A vendégház bejáratánál van egy kis előtér ahol esténként borozgathatnak és gyönyörködhetnek a lemenő nap fényében.

  • A földszinten található egy nappali (Tv) a hozzátartozó kis konyhával (hűtőszekrény, mikró, kávéfőző, palackos gáz), külön társalgóval-ebédlővel. Ugyancsak a földszinten található még 2 vendégszoba saját fürdőszobával, a folyosón egy tusoló és wc.
  • Az első emeleten van egy terasz szép kilátással, 5 szoba, amelyből 3 szobának saját fürdőszobája van, 2 szobának meg egy közös tusoló és külön wc a földszinten.
  • A második emelet 4 szobával és terasszal várja a kedves vendégeket, 1 szobának saját fürdőszobája van a többinek közös a tusoló és a wc.

Ismerjék meg Ivóban az aktív pihenés, regenerálódás örömét!

Bérelhető 20 személy feletti csoportoknak!

 

Szoba típusa

8.00€
Háromágyas szoba
5
8.00€
Kétágyas szoba
6

Lakóterület, környezet

Látványosságok

Felszereltség

Szolgáltatások

Média & Technológia

Autó, Parkolás

Tevékenységek

További információ

Szolgáltatás és felszereltség

Szobák száma, szobabeosztás: 11 (7 db 2 ágyas, 4 db 3 ágyas vendégszoba)
Földszint:
1. szoba: 1 duplaágy + fürdő
2. szoba: 1 duplaágy, szimplaágy + fürdő
nappali (TV), ebédlő, konyha (aragáz, mikró, hűtőszekrény, TV)
I. emelet
3. szoba: 3 db egyszemélyes ágy + fürdő
4. szoba: 2 db egyszemélyes ágy
5. szoba: 1 duplaágy, egy szimpla ágy + fürdő
6. szoba: 1 duplaágy + fürdő
7. szoba: 1 duplaágy
* a 4-es és 7-es szobának a földszinti folyosón van.
II. emelet
8. szoba: 1 duplaágy, 1 szimpla ágy
9. szoba: 2 szimpla ágy
10. szoba: 1 dupla ágy
11. szoba: 2 szimpla ágy
* a 9-es és 10-es szobának a fürdője a folyosón van.
- összes férőhely: 26 fő
- ebédlő: 40-50 férőhely
- teljes felszerelésű konyha
- fürdő, zuhanyzó: 8
Település jellege:
hegyvidéki, falusi
Szállás típusa: magánszállás, panzió
Szállás fajtája:
nyaraló, faház
Kiadási egység: szoba, kulcsosház
A tulajdonos ott lakik:
igen, külön az udvaron
Háziállat:
nincs
Háziállat vihető:
nem
Parkolási lehetőség:
a zárt udvarban
Fűthető:
igen (központi)
Távolságok: aszfaltút:  50 m, centrum: 15 km (Zetelaka), vasút: 24 km (Székelyudvarhely), benzinkút: 11km, élelmiszerbolt: 5 km, étterem: 8 km, sportpálya: 15 km, zöldövezet: 10 m, szabad strand: 8 km, strand: 24 km, sípálya: 5 km.
Kert: sporteszközök, kerti bútor, hintaágy, grill, gyermekjáték, ping-pong asztal, lengőteke
Étkezés: Zeteváralján megnyílt az „Árpád Háza" csárda, ahol egy igen kellemes környezetben tudnak (akár naponta is) étkezni. 
A szálláshely szolgáltatásai:
télen szánozás, nyáron lovaskocsikázás, kis focipálya az udvaron, ping-pong asztal
Ágyneműcsere gyakorisága: turnusonként
Takarítás gyakorisága:
turnusonként
Bérelhető minimum éjszaka:
2
Kiadási időszak:
egész évben
A szállás igénybevételének legkorábbi időpontja:
15.00 órától
A szállás kötelező elhagyásának időpontja: 10.00 óráig
Beszélt nyelvek:
román, magyar.

Kikapcsolódás, programlehetőségek

Kirándulás, lovaglás, túrázás és minden ami ide tartozik...

Csillagtúra ajánlatok

- Madarasi Hargita (1800 m) 15 km (gyalogtúrára is)
- Székelyudvarhely - Farkaslaka (Tamási Áron sírja) - Korond (Fazekasvásár)
- Parajd (Sóbánya) - Szováta (Medve tó) 58 km
- Csíkszereda - Tusnádfürdő - Szent Anna-tó (vulkanikus krátertó) - Mohosi Láp 115 km
- Gyergyószentmiklós - Gyilkostó - Békási-szoros80 km - Csíkszereda - Csíksomlyó - Gyímesek 100 km
- Fogarasi Havasok - Balea tó 155 km
- Brassó - Bran kastély (Drakula vára) 145 km
- Segesvár (Középkori vár) - Bözödújfalu (Az elárasztott falu) 85 km

Árajánlat

- szállás: 8 EUR/fő/nap (bérelhető min. 20 személynek !)

Étkeztetés: igény szerint.

Saját honlap / Aldomainnév

Szállásfoglalási és lemondási nyilatkozat

A szállásfoglalási űrlap segítségével leadott foglalásokra az általános szállásfoglalási feltételeinket-ben ismertetett szállásfoglalási és visszamondási feltételek vonatkoznak, Kérjük, a szállás megrendelése előtt olvassa el azt!

Térkép megtekintése

Az Ön desztinációja (útvonal végpontja) meg lett már jelölve a térképen. Kérjük, hogy adja meg a földrajzi helyzetét, ahonnan tervezi az utazását és válassza ki a kívánt beállítást az útvonaltervezéshez. A térképre kattintva Ön még 9 fordulópontot is hozzáadhat a kiinduló és az érkező pont között.

Cím, házszám
Postai kód
Település (az ország nyelvén)
Optimalizálás

Vendégkönyv: vélemények, értékelések

Még nincsenek vélemények erről a szálláshelyről. Ha ÖN szállt már meg itt, Jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál, s legyen az első, aki véleményezi!

A véleményezéshez kérjük, jelentkezzen be a FIÓKOM menüpontnál

Az Ön adatai

A webhely egyes funkcióinak tárolniuk kell az Ön látogatásával kapcsolatos információkat. Ez csak arra szolgál, hogy szolgáltatásokat nyújtson Önnek, soha senki mással nincs megosztva és törlésre kerül, ha szügségtelenné vált.

Még nem osztotta meg velünk, hogy hogyan gyűjtsünk Önről személyazonosításra alkalmas adatokat

ENGEDÉLYT AD ARRA, HOGY AZ ÖN INFORMÁCIÓIT TÁROLJUK??


Engedélyeznie kell nekünk, hogy tároljuk ezeket az adatokat, hogy Ön foglalásokat tudjon leadni ezen az oldalon. Függetlenül attól, hogy Ön beleegyezik-e az adatok tárolásához, cookie-t tárolunk a számítógépen, amely alapján tudjuk, hogy engedélyezt-e vagy sem. Ez segít abban, hogy ne kérdezzük folyamatosan, hogy szeretné-e engedélyezn vagy tiltani, ez nem tartalmaz személyazonosításra alkalmas adatokat (PII). Ha meggondolja magát, bármikor megkeresheti az "Fiókom/Alkalmazásengedélyek" oldalt, ahol megváltoztathatja a beállításait.

Az információkat a látogatás jellegétől függően különböző időtartamokra van tárolva. Tehát, ha csak körülnéz, akkor a megközelítő földrajzi helyet (országos szintű) tárolunk. Ha kereséseket végez, majd a keresési űrlapok felhasználóbarátabbá tétele érdekében tároljuk az utolsó keresett dolgot. Ezeket az információkat rendszerint legfeljebb 24 órán keresztül tároljuk, és csak arra használjuk, hogy kellemesebbé tegyük a honlap böngészését.

Amikor foglalást rendel velünk, szükségszerűen további információkat tárolunk.

  1. A szállásfoglalási formanyomtatvány legfeljebb 60 napig rögzítődik és tárolódik. Erre azért van szükség, hogy az Ön szállásfoglalási kérései teljes foglalásokká váljanak, miután a foglalást jóváhagyták, és csapatunk elemzésére abban az esetben, ha probléma van egy foglalással. Ha nem jelentkezett be a foglalás során, akkor e-mailben elküldünk Önnek egy felhasználónevet és jelszót, hogy megnézhesse a foglalási előzményeit, és gyakorolhassa a "Felejtéshez vajó jog"ait [Right To Be Forgotten (RTBF) - Jog, hogy elfelejtsék], ha azt szeretné.
  2. A szállásfoglalási űrlapon szereplő adatok, például név, e-mail cím, valódi cím a foglalás indulási dátumától számított legfeljebb 365 napig tárolódik. Ez az információ titkosított formában tárolódik adatbázisunkban, így csak az engedélyezett személyek láthatják. Ha a szállásfoglalását véglegesítette (visszaigazolták, lefoglalózta), akkor törvény szerint a foglalás érvényesnek kell lennie. Miután a foglalás befejeződött, vagy azért, mert törölték, vagy mert kicsekkolt, az RTBF-t a "Fiókom/Az Ön adatai" oldalra való bejelentkezéssel és meglátogatással tudja gyakorolni. A befejezett foglalásokra vonatkozó számlázási adatok továbbra is biztonságosan tárolódnak az adatbázisunkban annak biztosítása érdekében, hogy betartsuk a vonatkozó adótörvényeket, de a foglalás befejezése után eltávolíthatásra kerül az összes többi személyes azonosító (PII).
  3. Ha beleegyezik abba, hogy az Ön adatai a fentiek szerint tárolódjanak, jogilag kötelező ezt a hozzájárulást az adatbázisunkban tárolni. Ez az információ tartalmazza az Ön IP-címét és a beleegyezési formanyomtatvány tartalmát. Ezt a beleegyezési nyilatkozatot a továbbiakban is megőrizzük (ez jogi követelmény).
Foglalhatóságok:
Néhány foglalás
Félig foglalt
Majdnem tele
Foglalt!
Február 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
Március 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Április 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
Június 2019
HKSCPSV
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kétágyas szoba - 1 duplaágy + fürdő 01
01

Max. fő: 2
Emelet: F.
Háromágyas szoba - 1 duplaágy, szimplaágy + fürdő 02
02

Max. fő: 3
Emelet: F.
Háromágyas szoba - 3 db egyszemélyes ágy + fürdő 03
03

Max. fő: 3
Emelet: I.
Kétágyas szoba - 2 db egyszemélyes ágy 04
04

Max. fő: 2
Emelet: I.
Háromágyas szoba - 1 duplaágy, egy szimpla ágy + fürdő 05
05

Max. fő: 3
Emelet: I.
Kétágyas szoba - 1 duplaágy + fürdő 06
06

Max. fő: 2
Emelet: I.
Kétágyas szoba - 1 duplaágy 07
07

Max. fő: 2
Emelet: I.
Háromágyas szoba - 1 duplaágy, 1 szimpla ágy 08
08

Max. fő: 3
Emelet: II.
Kétágyas szoba - 2 szimpla ágy 09
09

Max. fő: 2
Emelet: II.
Kétágyas szoba - 1 dupla ágy 10
10

Max. fő: 2
Emelet: II.
Háromágyas szoba - 2 szimpla ágy 11
11

Max. fő: 2
Emelet: II.
Díjszabás neve Szállás
Szoba típusa Kétágyas szoba
Érv. ettől 2019. január 03. csütörtök Érv. eddig 2019. december 31. kedd
Min. napok 2 Max. napok 21
Min. személy 6 Max. személy 26
8.00€  /fő/nap

Díjszabás neve Szállás
Szoba típusa Háromágyas szoba
Érv. ettől 2019. január 03. csütörtök Érv. eddig 2019. december 31. kedd
Min. napok 2 Max. napok 21
Min. személy 6 Max. személy 26
8.00€  /fő/nap

Szórakozási lehetőség neve
 
Gyopár Panzió (Ivó) starstarstar körülbelül 0.00 km körzetben
Árajánlat:12.50€ /fő/nap
Banyalak Kulcsosház starstar körülbelül 0.00 km körzetben
Árajánlat:50.00€ /kulcsosház/nap
Szilvia Vendégház starstar körülbelül 0.00 km körzetben
10.00€
ADöme-Bá Kulcsosház starstar körülbelül 0.00 km körzetben
Árajánlat:60.00€ /kulcsosház/nap
Kőház Panzió starstar körülbelül 0.00 km körzetben
Árajánlat:35.00€ /kulcsosház/nap
 
Székelyföldi Szállások (Szálloda, Panzió, Kulcsosház, Vendégház) - Erdély

Véletlenszerű szállásajánlataink

Püspök Panzió
Püspök Panzió starstarstar
10.00€  /fő/nap

291 szám., Kalotaszentkirály, 407515, Kolozs, Románia

Gyorsinfó További információ
Baknya Panzió
Baknya Panzió starstarstar
10.00€  /fő/nap

Fő út 24/B. sz., Bogárfalva, 537167, Hargita, Románia

Gyorsinfó További információ
Vár Panzió és Étterem
Vár Panzió és Étterem starstarstar
23.50€ (110.00lei)  /szoba/nap

-, Bálványosfürdő, 527160, Kovászna, Románia

Gyorsinfó További információ